25. Rész ~Esti baleset

Sziasztok! :)
Meghoztam 2 komment után a következő részt :) Remélem tetszeni fog. :) ♥
2 komment után hozom megint a következő részt! :)
Ezt a blogot mostajánlanám nektek, egyik szobatársam írja. :)
paris-london-holmeschapel.blogspot.com

Jó olvasást.
*Gitta.



Én benyitottam hozzá, mire Ő csak felkiáltott.
............
-Naaa!!- kiabálta.
-Bocsi, bocsi. -kértem sűrűn elnézést, bár az okát nem értem, hiszen már évek óta együtt vagyunk, együtt élünk, láttuk már egymást minden körülményben.
-Semmi baj. -nevetett. -Mit szeretnél?- kérdezte nagy levegővételei között, mert kicsit megijedt, mikor hirtelen benyitottam hozzá.
-Csak kerestelek.-zárta le ezt a témát egyszerűen.
-Hát megtaláltál. -mosolygott kikukucskálva a zuhanyzófülkéből.-Kérdezhetek valamit?-nézett rám kedvesen.
-Persze. -le akartam ülni a WC tetejére, de ő megelőzött a kérdésével.
-Kimennél? -nevetett fel.
-Ja, igen.. Persze, bocsi, csak elbűvölt a látvány. -mosolyogtam huncutan, és kifele menet még egyszer hátra néztem és rákacsintottam. Emma viszont elég csúnyán nézett rám, ezért gyorsan becsuktam magam után az ajtót, de még egy utolsó szóra visszaugrottam.
-Bent várlak, béjbiii.-mondtam, majd elmentem, és nagy kacagást hallottam a fürdőből.
Pár perc múlva Emma kopogott a hálószoba ajtaján, mire odamentem, és kinyitottam neki.
-Szia. -köszöntem neki mosolyogva.
-Szia.-mondta ő is, és elkezdtünk beszélgetni.
-Mizu?-kérdeztem, visszatartva a nevetésem.
-Most olyan, mintha nem is ismernénk egymást.-mondta nevetve.
-Tudom. -mondtam.-Pedig nem így van. -majd megöleltem.
-Mennyi az idő, Manó?-kérdezte Emma.
-Nem tudom.-mondtam
-Manónak foglak mostantól hívni.-mosolygott.
-Oké, de tényleg nem tudom, hogy mennyi az idő.-nevettünk fel.
Emma feltkelt az ágyról, és elővette az asztalról a telefonját, hogy megnézze, mennyi az idő.
-Este 10.. -mondta Em csodálkozva.
-Már?-kerekedett el a szemem a csodálkozástól.
Igen.-mondta Em.
-Az igen.. Hamar elment ez a nap...-mondtam nagyot sóhajtva, mire Emma megcsókolt.
-Egy perc és jövök.-mondta Em és huncutan rám mosolygott.
-Oké. Hova mész?-kérdeztem még mindig mosolyogva.
-Megyek iszok egy pohár vízet.-mondta, és egy szál törölközőben lement az elemetről a konyhába.
-Ja, oké. -néztem utána csillogó szemekkel.
-Zayn!!-kiabált fel Em hozzám.
Én gyorsan felpattantam, és lefutottam hozzá, mert azt hittem valami rossz doldog történt, mikor kiderült, miért hívott le ennyire sürgősen, kicsit furcsán néztem rá.
-Vidd le a szemetet!-mosolygott.
-Ez most komoly?-nevettem fel akaratlanul is.
-Igeen.. Már mondtam neked délelőtt is.-nevetett fel hangosan, mire rácsaptam a fenekére.
-Bocsi, de komolyan 10-kor kell kivinnem?-tettem fel a kérdést. -És ha elkapja valami a kezem a kukában?-tettem magam, hogy félek.
Emma csak furán nézett rám, ezért felkaptam a szemetet és elindultam kifelé.
-Na jó mindjárt jövök.-mosolyogtam.
-Hagyjd, nem kell...-sértődött be Em.
-Már viszem is!-mondtam, és már rohantam is volna ki a konyhából, ha Emma nem szólt volna utánam.
-Zayn!-utánam futott, majd megbotlott a küszöbben, és elesett.
-Jól vagy?-kérdeztem ijedten, és vissza futottam hozzá.
-Auu.. A kezem.. Ez nagyon fáj...-mondta szomorúan, és a kezét szorította.
-Remélem nem tört el!-mondtam ijedtebben, bár próbáltam leplezni.
-Nagyon fáj. -Emmára néztem, és láttam, hogy egy könnycsepp csordul le az arcán.
-Hívom a mentőket!-mondtam, és rohantam a nappaliba a telefonért.
A mentők körülbelül 10 perc alatt kint voltak a házunknál.
-Mi történt?-kérdezte az egyik mentős.
-Csak elestem, viszont nagyon, de nagyon fáj a kezem.
-Nagyon fájdalja a kezét. Megnézné, kérem?-kértem tőlük, megismételve Emmát.
-Ez biztos, hogy eltört.. -mondta a mentős biztosra véve a dolgot.
-Az nem jó.-mondtam szomorúan.
Bekísértem Emmáékat a kórházba, ahol begipszelték a kezét. Körülbelül fél 1-re értünk haza. Emmának a keze most igen szép volt.
-Ez mozgalmas este volt..-szólaltam meg.
-Mondtam, hogy ne vidd ki!-mondta Em, mire nagyot sóhajtottam.
-Oké, de kivittem volna. Miért futottál utánam?-kérdeztem.
-Nem tudom.-mondta lehajtott fejjel. -Na mindegy, aludjunk mert álmos vagyok.-mondta Emma, és ledőltünk aludni.
Mind a ketten körülbelül egyszerre keltünk fel. Már dél volt, mikor végleg kiszállt Emma az ágyból, én már lent voltam egyszer a konyhában.
-Kialudtál, Kicsim?-nevettem.
-Igen. -mosolygott, és megölelt.
-Akkor jó. Mindjárt kész az ebéd. Sajnos a reggeliről már lemaradtunk.-mosolyogtam rá.
-Te főzöl??-nézett elkerekedett szemekkel.
-Mivel te még itt forgolódtál, kénytelen voltam.-kacsintottam elrejtve a mosolyomat.
-És mi lesz az ebéd?-kérdezte, majd felült a paplan alatt az ágyikóban.
-Hát.. Azt nem tudom.. Tényleg..-gondolkodtam.-Mindent beletettem, amit csak találtam.-nevettem fel.
...............