Sziasztok. :) MEghoztam a 6.részt is. :) Szerintem ez most nagyon izgire sikeredett, bár kicsit rövöd lett. :) :) Olvssátok jó sokan, és irtkozzatok, komizzatok is. :)
Jó olvasgatást. ;) puszii. ♥
*Gitta.
-Te úr isten! Emma!-kiáltottam rá, hátha reagál.De nem így lett. -Hívjátok a mentőket!! Kérlek titeket! -mondtam sírva.
A mentősök körülbelül 20 perc múlva már ott is voltak.
......
A mentősök egyből kérdezgettek, hogy mi történt vele az elmúlt körülbelül fél órában. Hát elmondtam neki, hogy megtudta, hogy megcsaltam. Vagyis, hogy a barátja megcsalta. Niall átvette aszót, és ő is elmondta, hogy ő mit látott, amikor kijött Emmához.
-Eszméletlen állapotban találtam rá, amikor már itt feküdt.-sóhajtotta NiNi.
-Az hogy lehet? Lélegzik.. Csak elájult.-vigasztalt meg minket.
-Kérem vigye be!-mondtam a mentősöknek könnyes szemmel.
Bevitték a kórházba. 2 hétig haza sem engedték,. Hiába akartam hozzá bemenni, a srácok azt mondták, nem szeretne látni, ezért felesleges bemennem. Én mégis erősködtem, de tényleg nem akart látni. Még köszönni sem köszönt, amikor meglátta, hogy én állok az ajtó másik oldalán. Nagyon rosszul esett, de én vagyok a hibás, hogy ez lett belőle. Miután már kiengedték a kórházból Emmát, akkor sem kereste a társaságom, pedig én minden nap próbálkoztam, hátha megenyhül a szíve. Mikor utolsó nap mentem el hozzá, akkor sem jött, hát meguntam.
-Emma!-kiabáltam a házba.-Tudom, hogy itthon vagy!
Erre kinyitotta az ajtót. Gondolom, már várta, mikor adom fel azt, hogy csak kopogok. Hát most jött el az az idő. És örülök, hogy megtettem. Bevallottam naki mindent, még egyszer.
-Szeretlek4-kezdtem.-Tiszta szívemből!
Miután ezt elmondtam neki, úgy éreztem nem szeretnék mást. Én megtettem mindent, amit tudtam.. Ennél többet már tényleg nem tudok tenni. Ha ő nem lép, a mi kapcsolatunknak nem lesz jövője. De nem így történt. Egy kis csend után sem válaszolt semmit, ezért elindultam el az ajtótól. Majd utánam kiabált.
-Maradj!-mondta, mint valami kutyának.
Oké, nem sértődtem meg rajta, de azért mégis. Megálltam, de nem fordultam meg. Megvártam, amíg folytatja. Így kénytelen volt újból hozzám szólni.
-Öhmm..-dadogta.-Nem akarsz itt aludni?
Erre a mondatára annyira ledöbbentem, hogy hirtelen még levegőt is elfelejtettem venni. Nem láttam, hogy milyen arcot vág. Gondoltam hirtelen mindenre. Lehet, hogy csak megsajnált, de az is lehet, hogy komolyan gondolja. Ezért megfordultam, és szerintem komolyan mondta, mert kedvesen mosolygott rám. Én is visszamosolyogtam rá, de közben mégis kérdőn néztem felé.
-Szóval?-kérdezte újból.
-Rendben.-Adtam be a derekam. Bár nem mintha nem ez lett volna a célom.
Beengedett a házba, majd bezárta az ajtót. Hirtelen nem tudtam, hogy miért csinálja ezt, ezért megkérdeztem.
-Miért zárod be az ajtót?-kérdeztem meglepetten.
-Félek.-válaszolta egyszerűen.
-Mégis mitől?-mosolyogtam rá.
-Mindentől.-válaszolta ismét, mosolyogva.
-Például mitől?-már kezdtem kíváncsi lenni, muszáj volt kiderítenem, hogy mitől fél ennyire, hogy még az ajtót is bezárja.
-Szellemek, szörnyek, Samara Morgan..-sorolta. -Azt hiszem ennyi.
-Ennyi?-mosolyogtam.
-Öhmmm..-gondolkodott.-igen..
-Igen?-kérdeztem, majd vetettem rá egy huncut mosolyt.
-Most mi van?-nevetett.
-Semmi,semmi.-hagytam rá, de még mindig figyeltem.
Eddig a pontig az egész beszélgetésünk olyan volt, mintha nem is ismernénk egymást, csak flörtölünk. De hirtelen minden a régi lett. Kérdezett egy olyat, amit kerülni próbáltam már azóta, mióta Hazzának kicsúszott a száján.
-Miért csaltál meg?-kérdezte komoly fejet vágva.
-Nem tudom..-kezdtem.-Rossz cselekedet volt.. Nagyon megbántam.-vallottam be neki.
-Én sohasem tennék ilyet..-mondta.
Láttam rajta, hogy már majdnem sír, ezért én is egy kicsit megenyhültem. Nagyon rossz érzés volt, hogy miattam sír. Majd meglepett egy nagyon szoros öleléssel. A nyakamban ugrott.
-Na mi a baj?-kérdeztem, mert nem tudom mi volt ez.
Ő csak tovább sírt. A vállam már tiszta könnyes volt, én mégsem toltam el magamtól. Ő húzódott el tőlem.
-Hi-hi- hiányoztál!-dadogta szipogva.
-Akkor miért nem jöttél?-tört ki belőlem hirtelen.-Miért vártál rám ennyit?
-Nem tudom.-kért bocsánatot, még mindig szipogva.-Sajnálom Zayn!
-Én nem tudok rád haragudni.-mondtam és megcsókoltam.
-Zayn, én..én..-kezdte, de nem tudta befejezni.
-Mondjad!-kérleltem.
-Hagyjuk..-majd megtörölte a szemét.
-Mond nyugodtan.-kérleltem újból, hátha meggondolja magát. Nem sikerült.
-Nem fontos.-hagyta ennyiben.-Gyere ülj le.
Leültünk a kanapéra, és az egész estét végig beszélgettük. Amikor reggel felkeltem, Emma az ölemben feküdt, és csendesen szuszogva aludt. Annyira aranyos volt. Amikor láttam, hogy kezdte kinyitni a szemét, kicsit megtöröltem a szemem, mert még homályosan láttam a hirtelen fény miatt.
-Nagyon jól éreztem magam. Hiányoztak ezek az esti beszélgetésink.-mondtam naki ébresztőként.
Rám mosolygott, majd váratlanul, gyengéden megcsókolt.
-Waóó. -csodálkoztam.
-Baj??-kérdezte pirulva.
-Ez sohasem baj.-majd még egyszer megcsókoltam.
Hallottuk, hogy valaki kopogott a bejárati ajtónál. Nagyon meglepődtünk, hiszen még elég korán volt.
-Ki az?-kérdeztem egyből.
-Megnézem.-Már elkezdett felkelni, amikor visszahúztam az ölembe.
-Hagyjad, majd én.
Aztán elindultam az ajtó felé. Kinyitottam, és nagyon-nagyon meglepődtem, ugyanis a reggeli zavaró nem volt más, mint Paul...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése